Megközelíthetőség

A Káposztafeszt helyszíne az „Epres”, melyet a vecsésiek az itt található öreg Eperfasorról neveztek el. Ez a terület a Fő út mellett található az Ecseri utca és a Város utca közötti szakaszon.

Gépjárművel érkező vendégeink számára a rendezvénytől 5 perc sétára ingyenes parkolót alakítottunk ki, melyet a Tó utca-Lanyi utca-Mátyás utca-Város utca által határolt területen találnak. A megközelítést a környéken táblák segítik!

A rendezvény tömegközlekedéssel való megközelítésére a Volánbusz, valamint a MÁV-Start járatait javasoljuk.

A fesztet a Volánbusz 580-581 jelzésű járatai közvetlenül érintik, a buszok a hétvégén megszokott menetrend szerint, óránként közlekednek.

A vasutat választó vendégeink részére a rendezvény az S50-es személyvonattal, Vecsés-Kertekalja megállótól 10 perc sétával érhető el.

Budapest irányából a rendezvény a 200E jelzésű kék busszal is megközelíthető. A fesztivál központi helyszíne Vecsés-nyugat megállótól 20-25 perc sétára található.

A rendezvény ideje alatt a Vecsési Helyijárat díjmentesen közlekedik.

Mozgáskorlátozott vendégeink részére a rendezvény helyszínein erre a célra kijelölt parkolóhelyet is biztosítunk. A visszaélések elkerülése, valamint a felmerülő egyedi igények zavartalan biztosítása érdekében a központi elérhetőségeink valamelyikén –javasoljuk az e-mailt– mindenképpen szíveskedjenek kollégánkkal felvenni a kapcsolatot. Együttműködésüket köszönjük.

A PARKOLÁS IDÉN IS INYGENES!

A parkoló nem őrzött, a gépjárművekben hagyott értékekért felelősséget nem vállalunk!

A környező utcákban parkolásra nincs lehetőség, a szabálysértőkkel szemben a rendőrség intézkedik, valamint a szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállításra kerülnek.

A helyi buszjárat a fesztivál két napján az alábbi menetrend szerint közlekedik majd: