Felvonulás
A felvonulás a Káposztafeszt egyik leglátványosabb eseménye. A város apraja és nagyja már a rendezvény előtti hetekben megkezdi a jelmezek készítését és felkészül a járművek dekorálására.
A felvonulás vasárnap délelőtt, a Szentmise és terményáldás után kezdődik, melyen vecsési óvodás, iskolás csoportok, különböző egyesületek (tánccsoportok, kórusok, nyugdíjas klubok, baráti társaságok), zenekarok és vendégelőadók vesznek részt.
A menet a Szent Kereszt templomtól (Vecsés, Jókai Mór u. 70.) indul a rendezvény helyszínére, az Epresbe kb. 12.15 perckor. A felvonuló csapatoknak a rendezvény helyszínén, a nagyszínpad előtt lehetőségük van megmutatni magukat a pontozó zsűrinek, akik értékelik az egyes csapatokat kreativitás, ötletesség, kivitelezés szempontjából.
Az eredményeket a felvonulás után a szervezők összesítik, és különböző korcsoportokban díjazzák a résztvevőket. A helyezésért járó díjakat a vasárnap délutáni eredményhirdetésen adjuk át.
A felvonuláson bárki részt vehet, aki szándékát előre jelzi a megadott elérhetőségeken.
Jelentkezésnél szükség van az alábbi információkra:
- a kapcsolattartó nevére és elérhetőségére,
- a felvonulás módjára (traktor, autó, bicikli, egyéb jármű/gyalogos),
- a felvonulók létszámára
- rövid (4-5 mondatos) ismertetőre a felvonuló csoportról.
A felvonulás sorrendjét a szervezők határozzák meg, minden résztvevő legkésőbb szeptember 15-ig tájékoztatást kap arról, hogy pontosan hol kell gyülekeznie.
Jelentkezni a személyesen a Róder Imre Városi Könyvtárban (2220 Vecsés, Telepi út 43.), vagy a lenti e-mail címen lehet.
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 4.
További információ, jelentkezés:
Vadászi Mária - Mobil: +3630/668-5500
E-mail: vadaszi19@gmail.com